Építsünk színházat?
Györgyjakab Enikővel beszélget Sándor L. István
Sajátos rokokó látomást rendezett Büchner darabjából, a Leonce és Lénából Tompa Gábor. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása szerepelt Budapesten is, a Pesti Színházban, illetve részt vett a POSZT versenyprogramjában is. Györgyjakab Enikővel, az előadás női főszereplőjével a pesti vendégjáték után beszélgetett Sándor L. István.
– Mennyiben más a Leonce és Léna, ha vendégjátékon szerepeltek vele, mint ha otthon játsszátok?
– Általában más egy előadást vendégjátékon játszani, mint a saját helyén, az idegen tér és a közönség mássága miatt de a Leonce esetében számomra nincsenek lényeges különbségek, ugyanis nagyon erős a belső rendszere az előadásnak. Persze fontos az is, hogy a néző hogyan reagál. Játszottunk már olyan közönségnek, amelyik nagyon érzékeny volt, és mindenre rezonált, és olyannak is, amelyik alig adott visszajelzést.
– Elég sokfelé játszottál, vendégszerepeltél már. Érzed a különbséget a kolozsvári, a sepsiszentgyörgyi, a pesti, az avignoni nézők között?
– Igen. A kulturális közeg különbözőségéből adódóan ez tulajdonképpen természetes. Sokszor hallottam már és tapasztaltam is, hogy a magyarországi vagy a pesti nézők másképp reagálnak, mint a kolozsváriak. Ma este valóban sok olyan jelenetre, színházi pillanatra volt érzékeny a közönség, amire otthon nem. Kicsit olyan volt, mintha Tompa Gábor rendezése találkozási pontot teremtett volna a Leonce és Léna és a budapesti közönség között.
– Mire voltak érzékenyebbek a pesti nézők, mint a kolozsváriak?
– A szöveg szépségére, költészetére, Büchner furcsa vízióira és képtársításaira, a finom iróniára és ebből adódó humorra, ami Tompa Gábor rendezését jellemzi. Úgy érzem, Kolozsváron inkább a szituációkra reagálnak és nem annyira a szövegre. Ebből a szempontból nagyon jó közönségünk volt ma este a Pesti Színházban.
– Mondtad, hogy felépített, zárt rendszere van az előadásnak. Most erről szeretnélek faggatni, hogyan is épül fel ez a zárt rendszer. Nyilván mindezt te színészként érzékeled. Gondolom, hogy az előadás rendszerét meghatározó rendezői koncepcióval az olvasópróbán találkoztok. Mennyit mond el a rendező, Tompa Gábor abból, hogy milyen lesz a Leonce és Léna, milyen lesz az előadás rendszere, hangulata, stílusa, játékmodora?
– Azt hiszem, Gábor az olvasópróbán csak a fő vonalakat adta meg... Arra emlékszem, hogy a legelső próbán mondta el, milyen lesz a tér. Pontosan úgy írta le a díszletet, mint ami aztán meg is valósult. Egy lerobbant autószerelő műhelyre emlékeztető gyárépületet festett elénk, aminek le vannak omolva a falai. Ide érkeznek a szereplők, akik tulajdonképpen úgy jönnek ide be – ez az első jelenet –, hogy nem tudják, hol is vannak, mit keresnek itt. Kívülről olyannak képzelem, mintha egyszer csak felbukkannának a múltból. Kicsit minden furcsa, idegen számukra, mint ahogyan nekünk, embereknek is furcsa a világ, amibe születünk, hogy az utunkat megtegyük. Az első jelenetben ez az „idegenség” színészi eszközökkel van megteremtve, később végig érezhető a tér és a figurák (és a játékstílus) kontrasztjából. A teret mindig látja a néző, mert a színészek abban mozognak, és ez a romos díszlet erős kontrasztot teremt a kifinomult jelmezekkel meg rokokó figurákkal.
