– 1993-ban készítetted Az estély című koreográfiádat. Ez már egy önálló vállalkozás. Hogy született ez az előadás?
– Magyar Éva keresett meg, hogy dolgozzam vele. Ő ajánlotta Rajkai Zolit, aki a Katonában az akkortájt bemutatott Müller táncosaiban játszott, még főiskolásként. Akkor szinte egész évadban lent voltam Szegeden, lényegében ott csináltam Az estély koreográfiáját.
– Ebben – akárcsak az első két szegedi munkádban – szintén felismerhető az irodalmi inspiráció.
– Igen, Az estély Sartre Zárt tárgyalásának meglehetősen szabad feldolgozása.
– A kilencvenes évek elején hogy vágott bele az ember egy független produkció létrehozásába?
– Ismertem Szabó Gyurit, aki akkoriban a Petőfi Csarnok szervezője volt (ő is ismert engem a Természetes Vészekből), és mondtam neki, hogy szeretnék egy darabot Árvai Gyuri nélkül. Akkor ő lehetőséget adott erre.
– Tehát Szabó Gyuri volt a „megrendelő"?
– Nem, ő csak befogadott bennünket.
– Milyen pénzből csináltátok az előadást? Pályáztál valahová?
– Húú, erre már nem emlékszem. De nagyon kevés pénzből készültek ezek a produkciók. Nem emlékszem, hogy pályáztunk volna valahová. Lehet, hogy a Petőfi Csarnoktól kaptunk valami pénzt. Arra viszont emlékszem, hogy a Francia Intézetben tudtunk próbálni.
– A Petőfi Csarnokban volt Az estély bemutatója, de utána rendszeresen játszottátok a Kamrában is.
– Amikor leszerződtem a Katonához, akkor elkezdtük ott is játszani, különösen azért, mert Rajkai Zoli a Katona tagja volt.
– És hogy szerződtél le a Katona József Színházhoz?
– Hát ez egy kicsit mulatságos történet. Miután '92-ben otthagytam az Operettszínházat, szabadúszó lettem, és nem volt senki, aki fizette volna a tb-met. Vajdai Vilit már ismertem, és mondta, hogy szólt Zsámbékinak, a Katona igazgatójának, hogy van itt ez a lány. Akkor vettem magamnak a bátorságot, és bementem Zsámbékihoz, hogy nem szerződtetne-e le engem ide a Katonába, mert nekem szükségem lenne rá, hogy valaki fizesse a tb-met. Szerintem ez totál irreális elképzelés volt, és csak én tudok ilyen hülyeségeket csinálni. De Zsámbéki valahogy megörült nekem, és leszerződtetett. Mert akkor állítólag ő már fel is figyelt rám. Mondta, hogy jó, csináljak akkor ide darabokat...
– Ez azt jelenti, hogy akkor már híres voltál?
– Bizonyos körökben már igen. Páran már figyeltek rám.