A fanatikus kis szerzetes

„Fodor Tamás színpadi bemutatkozása nagy öröm – de nem nagy meglepetés" – írta 1965 márciusában az Esti Hírlap. „Legalábbis azoknak nem, akik az Egyetemi Színpadon évek óta figyelemmel kísérik a tehetséges tanár szakos fiúnak, az Universitas együttes törzstagjának alakításait. Néhány filmrendező már észrevette, örülünk, hogy végre egy színház is felfigyelt rá." (F. F.)

[...]

1965. február 20-án került először színre a kor népszerű, sokat játszott drámaírójának, Anouilh-nak a műve a József Attila Színházban. A XII. században élt „Becket Tamás canterbury érsek otthonosan mozog a színpadon – írja egy korabeli kritika. – Korunk jeles drámaírói vetélkednek érte. Alakját gyönyörű versekbe faragta T. S. Eliot és Christopher Fry, és a Gyilkosság a székesegyházban elioti költészete után az egyik legsikeresebb francia, Jean Anouilh sem tudott ellenállni a kísértésnek. 1960-ban mutatták be nagyszabású művét, a Becket avagy az Isten becsületét, s a darab nálunk először a Nagyvilágban jelent meg érzékeny és finom magyarításban, majd most a József Attila Színház színpadán Czímer József hű tolmácsolásában." (UNGVÁRI)

Jean Anouilh

A korabeli kritikákból az is kiderül, hogy a drámaíró megítélése korántsem egyértelmű. „Anouilh nem afféle bulvárszerző, akinek Pesten kikiáltották" – sieti leszögezni például az egyik kritikus. (GESZTI) Más viszont úgy látja, „a színpad nagy boszorkánymestere, akinek minden fogás és trükk a kisujjában van, bármely feladatot egyenlő könnyedséggel és ügyességgel old meg, s nemcsak okos, hanem szellemes is". (NAGY P.) Egy harmadik kritikus szerint az a probléma, hogy „Kazán klasszikusnak vélte Anouilh-t", pedig „néhány erélyes és további húzás még ennek a mesternek sem ártott volna". (UNGVÁRI) Ezzel szemben más úgy gondolja, hogy „Kazán helyesen tette, hogy nem „húzott" a szövegből, hanem [Anouilh] minden sorát elemezve megkereste a második és harmadik jelentésrendszereket is a mondatok mögött". (GESZTI) (Ennek persze az is következménye lett, hogy az előadás több órás, „kíméletlenül hosszú" (UNGVÁRI), bár ekkoriban – ahogy ez az írásokból kikövetkeztethető – jóval hosszabbak voltak a színházi előadások, és ezt a nézők is elfogadták, természetesnek tartották.)

A Becket, Anouilh „világsikert aratott drámája" „azt a különös, szenvedélyes és halálon túl élő barátságot" dolgozza fel, „amely Becketet Henrik királyhoz fűzte. Azt a különös, rejtélyes átváltozást, amelyen a világfi Becket keresztülment, míg léha ficsúrból az egyház hatalmának szent vértanúja lett." (NAGY) „A kicsapongó, léha Becketet a szeszélyes király érseknek nevezi ki. S ő éppoly hűséggel lesz az isten szolgája, amilyen ravaszsággal szolgálta földi uralkodóját s királyát." (UNGVÁRI)

[...]

A Népszabadság cikke például felidézi a darab indítását: „Anouilh darabjának első jelenete a canterbury székesegyházban játszódik. Itt van Becket Tamás sírja. Jön II. Henrik király. Térdre hull. Imádkozik. Mögötte, a pillérek árnyékában nyugtalanító alak jelenlétét kezdjük sejteni. »Nem gondolod, hogy jobb lett volna, ha egyetértünk« – kérdezi a Király.

Kazán István

A pillérek árnyékából kilép Becket Tamás érseki díszben, amit halála napján viselt, amikor a Király megölette, és szelíden mosolyog: »Nem érthettünk egyet.« A Király ekkor azt mondja panaszosan: »úgy voltunk mi ketten, mint két fivér. Ah, azok voltak a szép idők.« És Becket így tud válaszolni: »Nem érthettünk egyet, két süket vitatkozott.«

A párhuzamosan futó sorsok hirtelen szétválása, az egymással való látszólag akaratlan, mégis visszavonhatatlan szembefordulás – ez Anouilh drámáinak visszatérő sorsmotívuma... A Becket avagy az Isten becsületében annyi az új, hogy itt szerelmek szétszakadása helyett egy barátság pusztulását írja meg. Később megértjük, hogy ez a dráma életművének új vonása. Mi más benne? Éppen Becket. A »nyugtalanító alak«, kinek jelenlétét már a pillérek árnyékában sejteni kezdjük." (SÁNDOR)

A fenti sorokat olvasva – és magunkat 1965-be beleképzelve – lehetetlen, hogy a „nyugtalanító alak"-ról, a király által meggyilkoltatott harcostársról ne '56 emléke és Nagy Imre jusson eszünkbe – különösen azért, mert ezt a „nyugtalanító alak"-ot egy '56-os elítélt, Darvas Iván játszotta, aki akkoriban térhetett vissza a színpadra.

Színészi alakítások

A korabeli kritikák az előadás értékei közül egyértelműen kiemelik a színészi alakításokat, mindenekelőtt Daravas Iván játékát. „Az érett és képességei teljes birtokában fölényesen játszó színész" (UNGVÁRI) „hűvösen elegáns világfiként indítja, aztán az emberség fényes sugárköreibe emeli Becketjét. Játékában ott az anouilh-i hős alakjának sokféle vonása, az önmagát kereső ember küzdelme. De azt a sokáig elfojtott, titkolhatatlan belső érzékenységet, a tisztaságot, ami Becketet mindig elválasztja környezetétől, csak az utolsó jelenetben érezteti meg igazi erővel. S ez a különös tisztaság néha a szövegmondásban is meghomályosodik." (SÁNDOR) De van olyan kritikus is, aki úgy látja, hogy bár „Darvas Iván Becketje sem rossz alakítás, de mintha most fáradtabb lenne, sokszor halljuk azokat a hangjait, látjuk azokat a gesztusait, amelyek más szerepeivel kapcsolódtak össze az emlékezetünkben". (BERNÁTH)

Darvas Iván és Koncz Gábor

A Király szerepét a pályája elején lévő, fiatal Koncz Gábor játszotta. „Vitát nem tűrően bizonyítja be e szerepben tehetségét, rátermettségét – de ma még inkább küzd a szereppel" – véli az Élet és Irodalom kritikusa. (NAGY P.) Más szerint viszont „ez az előadás figyelemre méltó színésszé avatta. Koncz triviálisan durva, erőteljes és természetes eszű, indulatos és csalafinta kezdetben, s előttünk válik belőle önmagát fegyelmezni tudó, mélyen gondolkodó lénnyé." (BERNÁTH)

A legtöbb kritika magát a társulatot is dicséri: „a József Attila Színház együttese szép és közös társulati munkával jelenítette meg a Becketet" (UNGVÁRI) , ugyanakkor jónéhány mellékszereplőt is kiemelnek: „Érdekes karaktert rajzolt számos színész; így nagy hatással, bár nem mindig nemes eszközökkel Horváth Gyula a francia királyban; egyetlen pompásan eltalált hanghordozással Sugár László Zamelli bíborosban, okos tartózkodással Szabó Ottó a londoni érsekben" (UNGVÁRI), bár egy másik kritikus szerint „London püspöke talán túlságosan merevre és egysíkúra sikerült", és megjegyzi, hogy „a rendezőnek a többi püspök szerepét is alaposabban ki kellett volna dolgoznia.

Annál jobban tetszett Fodor Tamás kisbarátja és néhány mondatban is Lóránt Hanna királynője." (BERNÁTH)

Fodor Tamás szerepéről és játékáról részletesebb leírást is olvashatunk: „Megkötözött keze remeg, földre sütött szeme dühösen villog tonzurás üstöke alól, amikor Becket elé vezetik. A sikere és hódításai teljében lévő elfogathatná, kínvallatásnak vethetné alá a kis szerzetest – akinél élesre fent kést találtak az őrök, amikor a palotába akart hatolni –, de váratlan fordulattal futni hagyja a fiút. A 16 éves, törékeny, vakmerő, fanatikus kis szerzetesben ifjúkori, megalkuvás nélküli önmagát véli látni. Epizód szerep a kis szerzetes figurája – de a Becket József Attila színházbeli nagy szereplőgárdájában is feltűnik." (F. F.)

Részletek a Szabadságszigetek. Fodor Tamás és a Stúdió "K" története 1978-ig című könyvből.

Kapható a Színházi könyvek webáruházban és az Írók Boltjában.

Források:

BERNÁTH László: Két kis füttydallam között. Becket avagy az Isten becsülete. Esti Hírlap 1965. február 22.

(F. F.): Tetszett: a kis szerzetes. Esti Hírlap 1965. március 10.

LELKES Éva: A letisztulás évei. Kazán Istvánnak – a Becket után. Film Színház Muzsika 1965. március 12. 11. szám

GÁCH Marianne: Négyszemközt: Kazán István. Színház 1969/3.

GESZTI Pál: Becket avagy az Isten becsülete. Film Színház Muzsika 1965. február 26. 9. szám

NAGY Judit: A hét lóca átváltozása... Anouilh Becketjét próbálják a József Attila Színházban. Film Színház Muzsika 1965 január 29. 5. szám

NAGY Péter: Becket avagy a színpad becsülete. Élet és Irodalom 1965. március 7.

NÉZŐTÉRI jegyzetek. Munka 1966. április

POMOGÁTS Béla: Hatalom és közérdek. Magyar Ifjúság 1965. április 24.

SÁNDOR Iván: Bekcet avagy az Isten becsülete. Anouilh drámája a József Attila Színházban. Népszabadság. 1965. március 4.

UNGVÁRI Tamás: Becket. Anouilh műve a József Attila Színházban. Magyar Nemzet 1965. február 21.