A tallinni NO99 társulat 2004-ben alakult, s minden elkészült előadásuknak számot adnak, ám visszafelé haladva, vagyis például a Tamás bátya kunyhója az NO80-as jelzést viseli. Az alkotók feltett szándéka, hogy amint elérik a nullát, megszüntetik a színházat. Évente 2-3 előadást hoznak létre, igaz, hogy időnként „beiktatnak" félszámokat is: egyszeri akciókat, főiskolásokkal készített kisebb lélegzetű munkákat, színpadi kísérleteket.
A tallinni NO99 társulat 2004-ben alakult, s minden elkészült előadásuknak számot adnak, ám visszafelé haladva, vagyis például a Tamás bátya kunyhója az NO80-as jelzést viseli. Az alkotók feltett szándéka, hogy amint elérik a nullát, megszüntetik a színházat. Évente 2-3 előadást hoznak létre, igaz, hogy időnként „beiktatnak" félszámokat is: egyszeri akciókat, főiskolásokkal készített kisebb lélegzetű munkákat, színpadi kísérleteket.
Pippo Delbono saját színházával kapcsolatban gyakran idézi Antonin Artaud mondatát, miszerint „sose csinálnék olyan előadást, amit nem szennyezett be az életem". Az olasz rendező a személyesség tekintetében az Ez az ordas sötétség c. művével messzebbre megy, mint azt megelőzően vagy követően bármikor.
Volt olyan idő, mikor illemtankönyvek tanították, hogy a színházban szemben vagy háttal araszoljunk a széksorok között a helyünkre, és volt idő, mikor a színpadon a közönségnek nem illett hátat fordítani. Napjainkban azonban a negyedik fal egy kanadai fiatalember szélesre tárt farpofáinak képében, paskolni való közelségben húzódik a nézők arcvonalához. De mára ez sem több, mint gyönge nosztalgia.