Játék a menedékhelyen

„…Leonce és Léna a drámairodalom első, az emberi gondolkodás és beszéd széthúzásához vezető, elszemélytelenítő mechanizmusról szóló remake…” [sic!]- olvasható az előadás színlapján. Kissé elgondolkoztató, hogy a Büchner írta remake-nek milyen mű lehetett az előzménye, viszont az kétségtelen, hogy ez a meghatározás a rendezéshez ad laza fogódzót.

A Büchner-mű két főszereplője – a Popo és Pipi birodalom ifjú, szép és felvilágosult trónörökösei –, Leonce és Léna két bolyongó lélek. Állandó szabadidejükben sokat filozofálgatnak, elmélkednek, majd elméleteiket minden szemérem nélkül ráhúzzák a legemberibb biológiai és lelki ösztönzésből született cselekedetekre. Mindketten kerülik a tagadó létformájukkal ellentétes nagy szerelem érzését. Mindketten elmenekülnek az uralkodói státuszukból következő érdekházasság kötelezettsége elől, de végül egymásba botlanak (szinte szó szerint), szerelmesek lesznek, és minden elsimul.

A cselekmény álomszerű, ezt hangsúlyozza Carmencita Brojboiu díszlete. Egy alagsori penészes helyiség látható, amelyben pár régi, barokkos és poros bútor van széjjelhajítva. A hatalmas, derengő kékes fényt árasztó ablakok szürreálissá színezik a teret. Mintha Gorkij éjjeli menedékhelyén lennénk. Ide sorakoznak be hirtelen a szereplők. Korhű barokk jelmezükből és parókájukból csak úgy száll a rizspor, és összekeveredik a szoba porával. Balettes mozdulatokkal bepipiskednek a színpad közepére, és egy csoportképszerű beállításba rendeződve, pihegve, csodálkozó pillantással merednek a közönségre. Majd hátrafele kitipegnek, és kezdődhet az előadás.

Bodolai Balázs, Viola Gábor - Forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Leonce szerepében Bodolai Balázs egy ártatlanságában gonosz királyfit alakít: lyukas, koszosnak tűnő rekamién ül makulátlan jelmezében, és lételméleteit facsargatja, miközben szertartásmesterét irányítja. Bíró József szertartásmesterként igazi mókamester: kifinomult, alázatos mozdulataiban hatalmas gúny rejtőzik, amelyet kecsesen artikulált kiejtésével hangsúlyoz. A Popo birodalom alakjai közül viszont „nemzetkarakterológiai” szempontból a király figurája a legárulkodóbb. Váta Loránd a kvázi-meztelen király szerepében egyértelműsíti a figurák paradox mivoltát: a hálóruhája adta lehetőségeket kihasználja, és mondandóját kétértelművé teszi, miközben a félkegyelmű, kissé zsarnok uralkodó hiteles képét adja. Az egyetlen, aki jelmezében és kevésbé légies mozgásával elüt a többi szereplőtől, Valerio, Leonce kísérője (Viola Gábor). Egy kiöregedett, színes bőrökben járó punkhoz hasonlít, aki a többiekhez képest „paraszti ésszel” rendelkezik, de ezzel segíti igazán urát. Számtalan gegbe hajló cselekedete által válik figurája igazi, groteszk bohóccá.

Györgyjakab Enikő, Varga Csilla - Forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház

A törékeny alkatú és hatalmas barokk kalapot viselő Györgyjakab Enikő vékony hangon beszélő, emancipált, felvilágosult és nárcisztikus Léna hercegnőt formál meg. Tenyeres-talpas Nevelőnőjét (Varga Csilla) folytonosan arra utasítja, hogy fotózza le, amint mímelt kíváncsisággal ide-oda tipeg. A Nevelőnő és Valerio hasonlóan a Csongor és Tünde Ilma és Balga párosához evilági, realista emberek, akik a viszontagságok végén egymásra találnak.

Tompa Gábor erős ellentéteket állít fel: a barokkos jelmezek és a menedékhelyszerű díszlet egymást hangsúlyozzák, emelik ki. A szürreális szereplők minden megnyilvánulása éles ellentétben áll a körülményekkel. A kosztümökhöz illő kecsesen artisztikus játékstílus bizonyos monotonitást kölcsönöz az alakoknak, s talán ez érzékelteti leginkább a bevezetőben említett elszemélytelenítő mechanizmust. Csak Valerio és a Nevelőnő rendelkezik saját testre szabott „koreográfiával”.

Bodolai Balázs, Györgyjakab Enikő - Forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Az előadás utolsó jelenete, Büchner fricskája: játék a játékban. A négy főbb szereplő által kitalált (báb)játék visszafelé magyarázza, hogy mi működtethette ezt a mechanizmust. Tompa ezt a büchneri fricskát teljesítette ki az egymástól elütő, álomvilági elemeket magába tömörítő rendezésével, amely nyomán nem igazán tudjuk, hogy egy menedékhely játszani vágyó lakóit vagy egy elmegyógyintézet kezeltjeinek titkos játékát látjuk-e. A félhomályban játszódó jelenetek, a sokszor az ablakon kívülről befele néző szereplők, Valerio jelmeze, a modern és groteszk mozgáselemek vegyítése és a díszlet, mind az előadás szürreális jegyei közé sorolhatóak. Az elemek ilyetén egymás mellé komponálása azonban nem engedte a láthatatlan láthatóvá válását megtörténni, nem hagyta, hogy a színpadi cselekvés rítussá váljon, ezáltal pedig megkerülte a szentszínházi formát. A korszakokhoz köthető elemek közötti bolyongás és az irónia túllendítette az előadást ezen a dimenzión.

Büchner: Leonce és Léna

Kolozsvári Állami Magyar Színház

Lator László és Thurzó Gábor fordításainak felhasználásával

Díszlet, jelmez: Carmencita Brojboiu

Zene: Vasile Şirli

Koreográfus: Florin Fieroiu

Dramaturg: Visky András

Rendező: Tompa Gábor

Szereplők: Váta Loránd, Bodolai Balázs, Györgyjakab Enikő, Viola Gábor, Kató Emőke, Varga Csilla, Bíró József, Orbán Attila, Keresztes Sándor, Sinkó Ferenc, Szűcs Ervin, Salat Lehel, Laczkó Vass Róbert, Balla Szabolcs, Fogarasi Alpár, Kántor Melinda

Más is látta:

Papp Tímea: Tréfa, szatíra, irónia és mélyebb értelem