A kiszolgáltatottak nézőpontjából

Írói nagyság, emberi gyengeség

– Keresztury Tiborról tudom, hogy jól ismerte Tar Sándort, követte a pályáját, az utolsó szívszorító interjút is ő készítette vele a Magyar Narancsba.

Keresztury Tibor: Én valóban egész közelről követtem végig Sándor utolsó éveit. Akkor Debrecenben éltem, az Alföld című folyóirat szerkesztője voltam húsz éven át, és jó barátságban voltunk egymással. Drámai volt azt megélni, hogy korunk egyik legnagyobb írója a Tescóba járt maradékokat ebédelni, mert azután, hogy ügynökként lelepleződött, gyakorlatilag mindenki elfordult tőle. Nem álltak vele szóba se a kiadók, se a lapok, sőt a barátok többsége sem. Egészen kevesen maradtunk a közelében. Több öngyilkossági kísérlete után végül a pszichiátriára került, gyakorlatilag oda járt haza, az említett interjú is ott készült.

– Korunk egyik legnagyobb írójának nevezted Tar Sándort.

Keresztury Tibor: Meggyőződésem, hogy ő a legnagyobb kortárs novellista.

– Ez közmegegyezés a magyar szellemi életben vagy olyan állítás, amiért harcolni kell, érvelni mellette?

Keresztury Tibor: Egyértelműen megváltozott Sándor megítélése azután, hogy kiderült az ügynök múltja. A kilencvenes évek volt az ő nagy korszaka, szinte kultusza volt a könyveinek. Innen zuhant a mélybe – emberileg is, mert azt kell, hogy mondjam, mélyen megbűnhődött azért, hogy besúgó volt. Egyáltalán nem volt könnyű élete azután, hogy ez napfényre került.

Tar Sándor

– Elég sok emberről kiderült, hogy a Kádár-rendszerben III/III-as vagy III/II-es ügynökként tevékenykedett, de Tar Sándoron kívül nem tudok senkit, aki ebbe belebukott, belepusztul volna.

Keresztury Tibor: Neki is ez volt a fő sérelme. Ezt nem tudta lenyelni, hogy a hajdani ügynökök közül ő volt az egyetlen, akinek erre ráment az élete. Ezt én is mélyen igazságtalannak tartom, hiszen tele van a világirodalom meg a magyar irodalom is jellemtelen fráterekkel, akik ettől nem lettek kisebb írók. Balassi Bálint vagy Ady Endre, Villon vagy Rimbaud se volt a morál megtestesítője (és még sorolhatnám a neveket), de ez semmit nem rontott a műveik értékén, ettől ők nem lettek kisebb írók.

– Azt mondod, hogy érdemes szétválasztani az emberi és az írói nagyságot?

Keresztury Tibor: Határozottan ezt állítom. Az én szememben Tar Sándor ugyanolyan jó író maradt attól, hogy aljasságokat követett el. 1978-ban szervezték be, és '87-ig adott jelentéseket, sajnos valóban komoly jelentéseket, nem mismásolta el a feladatot, mint sokan mások, és tényleg fontos információkkal szolgált a hatóságoknak. Ez az az emberi gyengesége, ami kapcsán arról is kellene beszélni, hogy mi mindennel zsarolhatták. Ezzel kapcsolatban van egy csomó rejtély és van egy-két tény is. Például ilyen az, hogy az '56-os forradalom után még kollégistaként elrejtettek néhány fegyvert. A fegyverrejtegetés mellett valószínűleg a homoszexualitás vádjával is zsarolták, legalábbis sokáig tartotta magát ez a vélekedés. És nagy rejtély a bátyja halála, aki rendőr volt, egy vasúti sínen találták meg holtan, de később kiderült, hogy nem a vonat ütötte el, már halott volt, amikor odavitték. Valószínűleg a bátyjával is sakkban tarthatták Sándort. A lelepleződése után nagyon nehéz volt benne tartani a lelket. Borzasztóan megbűnhődött azért, amit tett. Ő is nagyon szégyellte magát, a szakma pedig teljesen ejtette őt. Az az irodalmi közeg, amely a kilencvenes években a csillagos égbe emelte – teljes joggal –, az 1999-es lelepleződése után gyakorlatilag semmibe vette.

Hogy éltünk egykor

– És miért tartod őt nagy írónak?

Keresztury Tibor: Azt gondolom, hogy Tar Sándor munkássága nélkül nem lehet megérteni a 70-es, 80-as évek Magyarországát, az úgynevezett létező szocializmus működését. Ennek emberi nyomorúságát ő írta meg a leghitelesebben a magyar irodalomban. Váltig állítom, hogy ha egy külföldinek vagy egy idegen bolygóról érkezett lénynek kéne megmutatni, hogyan éltünk egykor, milyen volt az ország a Kádár-rendszerben, akkor erre a legalkalmasabbak Tar Sándor novellái, illetve Petri György versei és Csalog Zsolt szociográfiái lennének. Ők azok, akik a leghitelesebben ábrázolták a kort. Tar Sándor ezt a senki által nem becsült kisemberek, a kiszolgáltatottak és megnyomorítottak nézőpontjából tette – olyan empátiával, illetve költői és drámai erővel, amire nincs példa a magyar irodalom történetében. Tényleg úgy gondolom, hogy Tar, Petri és Csalog könyvei nélkül nem érthetők meg az elmúlt évtizedek.

– Amit mondasz, az az egyik vezérfonala A te országod című darabodnak is. Ennek első része ugyanis Tar Sándor novellái segítségével azt térképezi fel, hogy milyen is volt az élet a szocializmus idején.

Keresztury Tibor: Igen, úgy válogattam ki a novellákat, hogy tematikusan érintkezzenek egymással. A Miért jó a póknak kötetből való a Vízipók és a Csóka, ezt folytatják A te országod, majd a Lassú teher című kötetek címadó novellái. Ezt egészítettem ki néhány saját írásommal, tárcanovellámmal és novellámmal. Egyrészt az érdekelt, hogyan lehet ezt a világot színpadra állítani, másrészt az, hogy miképp lehet ez a megalázottak iránti empátia darabja.

– Egyáltalán hogyan lettél darabíró?

Keresztury Tibor: Ez számomra is váratlan módon történt. Horváth Csaba olvasta a könyveimet, többek között az említett utolsó interjút, de a saját műveimet is, és olyan rokonságot fedezett föl Sándor és az én írásaim között, ami arra inspirálta őt, hogy megkérdezze, nem írnék-e egy darabot Tar Sándor műveiből. Nekem semmiféle darabírói és színházi gyakorlatom nem volt – és tulajdonképpen ezen kívül nincs is –, úgyhogy derült égből villámcsapásként ért a felkérés. De örömmel vállaltam. A fő dilemmám az volt, hogy egy alapvetően mégis csak realista írói világ – bár ez is bonyolult kérdés, hogy Tar művei mennyiben tekinthetők realistának – miképp tud találkozni a Horváth Csaba által képviselt radikális színházi nyelvvel. De az eredmény minden kétségemet eloszlatta.

Keresztury Tibor, Mészáros Tibor és Sándor L. István az Írók Boltjában

– Ha jól értem, a felkérés olyan területre hívott, ahová magadtól nem akartál volna belépni. Könnyű volt erre igent mondani, vagy nehéz volt nemet mondani?

Keresztury Tibor: Mind a kettő igaz. Könnyű igent mondani, ha az embert Horváth Csaba kéri. Én őt tartom a legtöbbre a független színházi alkotók közül. Személyesen addig még nem találkoztunk, de az előadásai alapján már ismertem őt, ezért is vettem örömmel, hogy felkért erre a munkára. Másrészt tényleg nehéz volt igent mondani, mert sok mindenbe bele kellett tanulnom, amit addig nem csináltam. Addig még nem írtam drámát, így most ki kellett tanulnom a szakmát. Például meg kell tanulnom dialógusokat, jeleneteket írni, ez is izgalmas kihívás volt. Szerencsére Csaba beleegyezett abba – sőt ő is erre hajlott –, hogy olyan darab szülessen, amely nem csak párbeszédekből áll, hanem narráció is van benne. Ez megkönnyítette a dolgomat.

– Horváth Csaba A te országod előtt már csinált Tar Sándor nyomán egy előadást a főiskolán. Ez A mi utcánk alapján készült, szövegkönyvét Földeáki Nóra és ő maga készítette. Te ismerted ezt a változatot? Esetleg láttad magát az előadást?

Keresztury Tibor: Az előadást nem láttam, de ismertem a szöveget, sokat beszéltünk Csabával a darabról, és az derült ki számomra, hogy ő az Ódry színpados munkáját próbálta velem együttműködve kiteljesíteni. Így az alapokat felhasználhattuk abból a darabból.

– Szabad kezet kaptál a darabíráshoz, vagy Horváth Csaba mondta, hogy mit, hogyan szeretne?

Keresztury Tibor: Teljesen szabad kezet kaptam. Garai Judit volt a dramaturg, vele konzultáltam, Csaba tulajdonképpen nem is szólt bele a darabba. Egyetlen kérése volt, hogy még egy női szereplőt írjak bele. Így került be Nándi néni figurája.

Kis formák, nagy formák

– A te országod első része arról szól, hogyan éltünk a 70-es, 80-as években, a második része viszont arról, hogy mi történt a darab középpontjában álló kisemberekkel, munkásokkal a rendszerváltás után. Tar Sándor novelláit felhasználva te valójában egy összefüggő történetet bontottál ki. Valami olyasmit raktál össze, ami mozaikokban ott van Tar Sándor műveiben is, de ezt így ő sose írta volna meg.

Keresztury Tibor: Ezt nagyon jól látod, pontos ez történt. Én prózaíró vagyok, tehát történeteket tudok írni, ezért A te országod esetében tulajdonképpen egy összefüggő próza formálódott darabbá. Úgy készült a darab, hogy először a novellákat hangoltam össze, fűztem föl őket egy történetszálra, majd amikor kész volt a történet, a cselekmény íve – valójában prózában –, a második fázisban adtam mindennek drámai formát.

– Úgy tűnik, hogy Tar Sándor a kis formák mestere volt. Nem véletlen, hogy nem rakta össze azt a nagyobb ívű történetet, amit te kibontottál helyette. Ugyanakkor a kilencvenes években érezhető volt az elvárás Tarral szemben, hogy írjon végre egy regényt. Miért ódzkodott ettől, miért nem jutott el idáig? Valószínűleg ennek az igénynek való megfelelés vágyából született a Szürke galamb, miközben ezen is érződik, hogy nem vérbeli regény, sokkal mozaikosabb annál, esetlegesebb a szerkezete is.

Keresztury Tibor: Igen, ez az egyetlen regénye, ami valóban erős rábeszélésekre született, szinte kiverte belőle a szakmai közvélemény. Neki magának eszébe se jutott volna, hogy regényt írjon. De annyira nagy volt rajta a nyomás, hogy itt „megtört". Némileg igazságtalan az, hogy a magyar irodalmi kánonban ennyire a regényt helyezik a műfaji hierarchia csúcsára, miközben a novella hagyományosan legalább ilyen fontos epikai forma. De minden író érzi ezt az elvárást, ezért is térnek át a költőink sorra a regényírásra, Rakovszky Zsuzsától Tóth Krisztán át sorolhatnám a neveket. Sándorban egyáltalán nem volt ilyen igény. Ő mindig azt mondta a beszélgetéseinken, hogy ő a novella formáját érzi, addig lát el, nem lát el nagyobb formákig. Ezért nem fűzte fel a novelláit sem nagyobb ívű történekké, bár vannak terjedelmesebb novellái is, mint például az egyik kedvencem, a Nóra jön, ami már-már kisregény méretű. De a legtöbb műve rövidebb, tömör novella.

A Mi országunk című Tar Sándor adaptációkat tartalmazó kötet itt kapható:

https://szinhazikonyvek.hu/a-mi-orszagunk-mai-magyar-szindarabok-tar-sandor