Egy szórakoztató Hedda Gabler

Şerban rendezéseiben a humor eszközével irányítja a figyelmet a klasszikus művek és a jelen értelmezői pozíciónk közötti távolságra, egyúttal fel is oldja a feszültséget a kettő között. Adaptációjában a Hedda Gabler a játékhagyománytól eltérően komikumból kibontakozó, szórakoztató előadás. Az apja és saját elvárásainak megfelelni nem tudó nő tragédiáját folyamatosan ellenpontozzák a játékban, hol a jellemekből fakadó parodisztikus mozgással, hol a feszült pillanatokban megszólaló vidám-andalító zenével, hol a helyzet abszurditására ráébresztő gesztussal.

Györgyjakab Enikő, Kézdi Imola, Bogdán Zsolt

A karikatúraszerű játékmód, a visszatérő nevetséges mozdulatsorok minden egyes szereplő sajátjai: Bogdán Zsolt (Jörgen Tesman) nyusziugrásban közlekedik a nők között; Hatházi András (Brack bíró) kezével rombuszt mutatva, kakasmozdulatokat imitálva flörtöl a ház asszonyával; Györgyjakab Enikő (Elvstedné) kezét összekulcsolja, és saját fontosságától elérzékenyülve tekint felfelé; Csutak Réka (Berte) pedig jó szobalány módjára behúzott nyakkal és gyanakvó arckifejezéssel fürkészi az eseményeket. A groteszk alakítást tekintve Kézdi Imola (Hedda Gabler) lélektanilag megalapozott játéka kivétel, ő csak mások cinikus utánzása végett alkalmaz elnagyolt gesztusokat. Motivációi jól követhetőek: ordít, mikor tőle idegen szerepet erőltetnének rá, és nevet, mikor másokat szenvedni lát, mit sem törődve a konvencionális viselkedéssel. A játéknyelvet tekintve egyetlen valószerű jelenete van az előadásnak, melyben a címszereplő és Ejlert Lövborg (Szűcs Ervin) a társadalmi szerepükkel vállalt pózaikat levetik, és modorosság nélkül vallanak magukról.

Kézdi Imola, Hatházi András

Az emberi kapcsolatokat legkifejezőbben a díványon való ülésrend jelzi. Akik összetartozhatnának, azok közé mindig egy harmadik személy furakodik: Varga Csilla (Juliane Tesman) egyszerre húzza magához Bodgán Zsoltot, aki vállán nyugtatja fejét, és Kézdi Imolát, aki ösztönösen húzódna el mellőle. Györgyjakab Enikő és Szűcs Ervin összesimuló párosát Kézdi Imola választja szét, mire ők a kanapé két szélére ülnek. Ugyanígy Hatházi András, aki Brack bíróként önmagát főkakasnak határozza meg, befészkeli magát a házaspár közé.

Az alaphangulatot meghatározó könnyedebb, humoros jelenetek közé a feszültséget végletekig fokozó intermezzók kerülnek, melyben kifejezésre jutnak a szereplők elfojtott agressziói. Kézdi Imola kitörései mellett a férjét alakító Bogdán Zsolt is kilép egyszer a megszokott, idiotizmushoz közelítő viselkedéséből, mikor kiderül számára, hogy a remekműnek tekintett Lövborg-kézirat megsemmisült. Hasonlóképpen erőteljes hatást váltanak ki azok a tettek, melyek Elvstedné karaktere ellen irányulnak: Szűcs Ervin földre taszítja Györgyjakab Enikőt, mikor annak túlzó ragaszkodásától szabadulni akar, majd ugyanőt féltékenység miatt fojtogatja Kézdi Imola.

Képek forrása: refelxfest.ro

Az előadás tere egy nappali, ide mintegy vendégként érkezik a közönség, és nagyon közelről lesz tanúja az eseményeknek. A tér különböző egységei funkciójukat tekintve jól elkülönülnek, és realista módon, logikusan használják őket. Az üvegajtón (kerti kapun) át közlekednek a férfi hódolók; a vörös bársonyfüggöny jelöli a magánszféra helységeit; végül a nagy üvegfelületeken és a kívül lógó zöld függönyök között jelenik meg egy-egy érkező vendég, és innen (mintegy előszobából) leselkedik folyamatosan Csutak Réka.

A Hedda Gabler számára otthonossá válni nem tudó polgári lakás rideg ünnepélyességet áraszt. Ezt egyrészt a zöld és a bordó ünnepélyes színek dominanciája, másrészt a csillogó felületek idézik elő, úgymint a padló méregzöldje, a kapu, a kályha és a vázák fémje és a nézőkkel szembe helyezett tükör, rajta Gabler tábornok időnként megvilágított portréjával.

Kézdi Imola

A darab elemzése gyakran arra a kérdésre összpontosul, hogy Hedda Gabler számára miért nem otthonos a saját léte. Ki felelős a tragédiájáért? A férfiak? A férje? A társadalom? Az előadás végjátékában a halott apa dominánssá válik: Kézdi Imola a világító portréhoz lép, és a címszereplő a korábban kinyilatkoztatott szépségeszményét, a fegyverek iránti ragaszkodását összegezve halljuk viszont a hangszóróból. S amikor a színen kívül lövés dördül, a lakásban vígan munkálkodók megrezzennek, majd mintha mi sem történt volna, a függöny felé táncolnak. Tesmannal, Elvstednével és Brack bíróval megalakul az újabb szerelmi háromszög. Az előadás alatt a szereplőkről mindvégig gondoskodó, jeleneteket megleső, s így a viszonyokat legjobban ismerő Csutak Réka (Berte) elégíti ki a nézők kíváncsiságát. A dördülés után percekkel, mikor a szín már elcsendesül, elhúzza a fekete függönyt. Egyszerre borzongató és groteszk képpel zárul a darab: Kézdi Imola félig piros arccal, apja katonai kabátjában mereven néz előre, és lassan, vérét az üvegfelületen szétkenve csúszik le a végső megsemmisülésbe.

Az írás az In/between Reflex(ions) műhely keretében született, a szerző a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudományi Tanszékének hallgatója.