A hollóvá vált férfi

A holló irodalmi és filmes toposz, mítoszok szereplője, akit rendszerint a halállal és a túlvilággal hoznak kapcsolatba. Bár a fekete madárhoz kötődő bármelyik szimbolikus jelentésre is asszociálhat a néző, Nagy Józsefet alapvetően egy nagyon is valós élmény inspirálta az előadás megalkotásakor. Egy napon a Tokióban, egy ház tetején gyakorló koreográfus mellé holló szállt le. A hétköznapi pillanat költőisége ihlette meg az alkotót, hogy a képzőművészet, a zene és a tánc eszközeivel vizsgálja, majd mutassa be a „hollóság” mibenlétét.

Nagy József a vajdasági Magyarkanizsán született, fiatalon festőnek készült, majd zenei tanulmányokat is folytatott, csak ezután fordult a színjátszás és a tánc felé. Korábbi érdeklődése azonban nem múlt el nyomtalanul, rajzaiból, fotográfiáiból ma is rendez kiállításokat, és előadó-művészeti munkáinak egyik jellegzetes vonása is a különböző művészeti ágak ötvözése. Előadói karrierjének bázisa kezdettől fogva elsősorban Franciaország volt, ahol először saját társulatát, a Jel Színházat vezette, majd 1996-tól a Centre Chorégraphique National d’Orléans igazgatója. A Trafót 2012 ősze óta vezeti. Előadásait gyakran inspirálja a természet, ahogy ezúttal is onnan választotta központi figuráját.

Nagy József partnere az előadásban állandó alkotótársa, Szelevényi Ákos, aki a hagyományos hangszerek (nem mindig rendeltetésszerű) használata mellett különleges eszközök segítségével szolgáltatja a hangkulisszát. Az ő szaxofonszólójával indul a darab, majd egy idő után egy vászon mögött megjelenik Nagy is, csak a sziluettjét látjuk, fején téglalap alakú fejfedő. A lassanként oldalra felcsavarodó vászonra újabb és újabb rajzokat skiccel fel, először csak absztrakt ábrákat, később a rajzok alakot is nyernek, többször madáralakot. Itt jelenik meg először a holló, ám ekkor még csak egyfajta ideaként, hogy aztán később testet is öltsön. A következő jelenetben a két előadó egy felfüggesztett tölcsérből lassan csorgó homokot ereszt a színpadra, majd megpróbálják azt csövekbe (amelyek valójában különböző méretű ágyúhüvelyek) felfogni, és amikor már nem tudják, mert telítődnek, akkor inkább a csövekre folyatják azt, így alkotva újabb és újabb hangzásokat.

A két előadó között fokozatosan tolódik el a hangsúly az előadásban. Szelevényi nyitja a darabot, zenéjét Nagy József kezdetben csak „illusztrálja” a rajzaival. Az ágyúhüvelyekkel már együtt és egyszerre játszanak, innentől kezdve azonban a táncosé a vezető szerep. Az előadás hátralévő része az ő fokozatos hollóvá válásának története, amelyhez a zenész az aláfestést és a nyugtalan atmoszférát szolgáltatja. Ahogy az egyetlen szín, a fekete egyre jobban eluralkodik a színpadon, úgy válik egyre teljesebbé a táncos azonosulása a hollóval. Először még csak hétköznapi fekete ruhát visel, majd fehér hajára fekete sapkát húz. Orrát fekete festékkel mázolja be, majd azt csőrként használva fekete foltokat maszatol a fehér háttérvászonra. Végül egy ember nagyságú, fekete festékkel teli hordóhoz lép, belemászik. Amikor nyakig elmerül, akkor teste pont a hordó pereméig szorítja ki a sűrű festéket, majd kis szünet után fejével is lebukik – ekkor csordul túl a folyadék a hordó peremén.

A Hollók egyszerű, de költői képekkel operál. A holló impressziójának megragadására tett kísérlet, a természeti elemek megjelenése és megjelenítése olyasmi képzetet keltenek, mintha az alkotók egy hollóról szóló haikut fordítottak volna le a vizuális művészetek nyelvére – talán itt kanyarodunk vissza ahhoz a bizonyos Japánban látott egyetlen hollóhoz, egyúttal Nagy Józsefnek a japán kultúrához való vonzódásához. Ugyanakkor a képek egy része (pergő homokszemek, fekete festék szétkenése a fehér falon és padlón) kissé közhelyes. Ami viszont igazán egyedi és tökéletesen kidolgozott, az a Nagy József-féle hollómozgás. A koreográfus – láthatóan alapos tanulmányozás, megfigyelés eredményeként – egész mozdulatszótárt alakított ki, amellyel élethűen ábrázolhatja a madarat. Dülöngélő lábak, apró, ruganyos szökkenések guggolásban, hátracsavarodó, majd szárnyként kitárt karok a visszatérő elemei ennek a szótárnak. A koreográfiára, akárcsak az egész előadásra a kettősség jellemző: miközben realisztikusságra törekszik, valójában minden elemében szimbolikus.

Végül az immár teljesen átlényegült holló-ember verdes még néhányat festéktől csöpögő tagjaival, mielőtt elsétálna a messzeségbe, otthagyva fekete nyomát a színpadon és az elménkben.

Nagy József–Szelevényi Ákos: Les Corbeaux

Zeneszerző: Szelevényi Ákos

Koreográfus: Nagy József

Előadók: Nagy József, Szelevényi Ákos

Fényterv: Rémi Nicolas

Fénytervező asszisztens: Christian Scheltens

Színpadterv és kellék: Clément Dirat, Julien Fleureau. Alexandre De Monte

Hang: Jean-Philippe Dupont

Technikusi csapat: Christian Scheltens, Steven Le Corre, Julien Fleureau

Turné menedzser: Michel Chialvo

Sajtó és Marketing: Mony Lé

Produkció: Centre Chorégraphique National d'Orléans

Koprodukció: Théâtre Forum Meyrin

Helyszín: Trafó

Idő: 2013. 10. 18.